Fischer Iván az év karmestere Nagy-Britanniában


Fischer Ivánnak, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójának ítélték a karmesteri kategóriában a brit Királyi Filharmóniai Társaság (Royal Philharmonic Society) idei Zenei Díját, a kamarazenei elismerést pedig a Takács Quartet kapta.

A legrangosabb brit komolyzenei kitüntetést kedd este, fényes külsőségek közepette megrendezett gálaesten adták át London egyik legelegánsabb szállodájában, a Hyde Park mellett emelkedő Dorchesterben.

Az 1813-ban alapított Királyi Filharmóniai Társaság a karmesteri elismeréssel az előző év nagy-britanniai koncertjein vezénylő karmesterek közül tünteti ki azt, akinek teljesítményét a legkiemelkedőbbnek ítéli.

Fischer Iván mellett Szemjon Bicskov és Esa-Pekka Salonen is esélyes volt az idei kitüntetésre a Londonban múlt hónapban nyilvánosságra hozott lista szerint.

A Királyi Filharmóniai Társaság idén elsősorban Beethoven műveinek kiemelkedő tolmácsolásáért jutalmazta a kitüntetetteket.

Fischer Iván a karmesteri elismerésben – a Royal Philharmonic Society indoklása szerint – ugyancsak Beethoven-szimfóniák tavalyi előadásaiért részesült. A művek a magyar dirigens vezényletével, az Orchestra of the Age of Enlightenment nevű zenekar előadásában hangzottak fel. Az együttes a legnagyobb londoni kulturális központ, a Southbank Centre rezidens zenekara, és visszatérő vendégkarmestereinek egyike Fischer Iván.

A Royal Philharmonic Society díjait odaítélő zsűri méltatása szerint az előadások “belevésődtek mindazok emlékezetébe, akik jelen voltak … (Fischer Iván) ihletett eredetisége, átütő intelligenciája, intenzív kutató szellemisége kitörölhetetlen nyomot hagyott az együttesen és a tágabb zenei közösségen”.

A kamarazenei előadók kategóriájának idei díját a Zeneakadémián 1975-ben alakult, de az 1980-as évek óta az Egyesült Államokban működő Takács Quartetnek ítélték, az együttes által szintén a londoni Southbank Centre-ben előadott Beethoven-ciklus elismeréseként. A zsűri szerint a koncertek “az utóbbi évek kiemelkedő zenei eseményei közé tartoztak”. A Királyi Filharmóniai Társaság “kivételes kamarazenei teljesítménynek” minősítette az előadásokat.

http://index.hu/kultur/2011/05/10/ficsher_ivan_az_ev_karmestere_nagy-britanniaban/?rnd=920