Kvantum pötty – új lehetőség a képérzékelők világában


A kaliforniai InVisage Technologies bejelentette , hogy 18 hónapon belül piacra kerülhet az általuk fejlesztett un Quantum Dot vagyis (szabad magyar fordításban) Kvantum Pötty technológia alkalmazásával kialakított eljárás, melynek segítségével jelentősen javítható a kis méretű érzékelőkkel ellátott kamerák fényfeldolgozásának hatékonysága.

Az új technológia alkalmazásával un kvantum filmet alakítanak ki a kvantum pöttyök segítségével, ami jelentősen javítja a (CMOS) érzékelők fényfeldolgozó képességét, körülbelül olyan mértékben, mintha egy 3 Megapixeles érzékelőt 12 Megapixelesre cserélnénk ki. A kvantum pöttyök nanométer nagyságú félvezető részecskék, amiket folyadék segítségével visznek fel az érzékelők felületére és amelyknek a tulajdonságait a gyártó számos módon tudja befolyásolni, finomhangolni.  A képérzékelők gyártói az új eljárást a meglévő gyártási folyamataik jelentősebb megváltoztatása nélkül is tudják majd használni, habár az InVisage tájékoztatása szerint nem tervezik licenszelni az eljárást, inkább a saját maguk gyártotta érzkelőkkel együtt értékesítenék elsősorban a mobil telefonok, digitális fényképezőgépek, video megfigyelő rendszerek vagy orvosi képalkotó eszközök gyártói számára.

http://www.invisageinc.com/Default.aspx

Advertisements